Az 1973-as évjáratban már két Istvándy Jenő művelte a szőlőt és készítette a bort Szentbékkállán. Apa és fia, – mint majd 2005-től ismételten – együttes erővel gazdálkodott a Mátés-hegy apró parcelláin. Az ezt követő évtizedekben Istvándy Jenő munkája nyomán a szőlőterület és a pincék száma is gyarapodott, majd a kétezres években elérte az 5 hektárt. Fia, Istvándi Tamás 2005-től kapcsolódott be a borászat életébe, 2008 óta pedig ő készíti a borokat.

A Káli-medence gyönyörű lankáin érlelődő szőlőinkből készült borok a nappalok melegétől testesek, az éjszakák hűvösétől pedig gyümölcsösek. Visszafogott, elegáns illatukban hordozzák a vulkanikus talajból kapott elemi értékeket.

Minden palack borunk a szőlő metszésétől a palackozásig magán hordozza apa és fiú figyelmét és gondoskodását, hogy a pohárba töltve átadhassunk valamit abból a csodából, melyet ez a gyönyörű táj és ez a hivatás ad nekünk!

istvandy-haz_szoveg

Családunk és borászatunk otthona az 1825-ben épített Istvándy ház, mely jellegzetes és gazdag oromfaldíszítésével a Balaton-felvidék egyik híres műemléke.
Építője Istvándi József jómódú gazdaember volt és jelentős méretű területeken gazdálkodott. A ház apáról fiúra szállva egyenes ágon öröklődött tovább családunkban és felnövekvő generációk sorát szolgálta. Istvándi József után fia, Istvándy Dániel, unokája Károly, majd dédunokája Jenő, végül ükunokája Jenő örökölte a házat. A kezdetben nádtetős ház később – egy tűzvészt követően – cseréptetőt kapott, azóta külseje változatlan. A kapu melletti gémeskút itatóvályúját Istvándy Dániel faragta 1906-ban.
Az udvarban álló egykori gazdasági épületek az évek során új funkciókat nyertek. A régi kőfalak közt modern palackozóüzem kapott helyet, öreg pajtájában pedig pincészetünk borbemutató- és kóstolóhelysége működik.

 

KÉPGALÉRIA

Családunk és borászatunk otthona az 1825-ben épített Istvándy ház, mely jellegzetes és gazdag oromfaldíszítésével a Balaton-felvidék egyik híres műemléke.
Építője Istvándi József jómódú gazdaember volt és jelentős méretű területeken gazdálkodott. A ház apáról fiúra szállva egyenes ágon öröklődött tovább családunkban és felnövekvő generációk sorát szolgálta. Istvándi József után fia, Istvándy Dániel, unokája Károly, majd dédunokája Jenő, végül ükunokája Jenő örökölte a házat. A kezdetben nádtetős ház később – egy tűzvészt követően – cseréptetőt kapott, azóta külseje változatlan. A kapu melletti gémeskút itatóvályúját Istvándy Dániel faragta 1906-ban.
Az udvarban álló egykori gazdasági épületek az évek során új funkciókat nyertek. A régi kőfalak közt modern palackozóüzem kapott helyet, öreg pajtájában pedig pincészetünk borbemutató- és kóstolóhelysége működik.

KÉPGALÉRIA

Istvandy_Jeno_s
istvandy_jeno_szoveg_w

Pincészetünk alapítója 1959-ben végezte el a budafoki Soós István Borászati Technikumot. Már gyakorló borászként iratkozott be a Kertészeti Egyetem gyönygyösi kihelyezett képzésére, ahol üzemmérnöki diplomát szerzett. Kezdetben a Badacsonyvidéki Pincegazdaság balatonfüredi pincéjébenben dolgozott, majd onnan Mórra költözve az ottani borpince vezetője, később a Badacsonyvidéki Pincegazdaság ászári pincészetének üzemegység igazgatója lett. A családi gazdaságot édesapja halála után vette át. 1999-ben elérte a tervezett 5 hektáros üzemméretet, majd nagyarányú technológiai fejlesztésekbe kezdett. A családi borászat irányítását 2010-ben adta át fiának, Istvándi Tamásnak.

Istvandi_Tamas_s
istvandi_tamas_szoveg_w

2004-ben végezte el a budafoki Soós István Borászati Technikumot, majd beiratkozott a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszermérnöki szakára. 2005-től aktívan részt vett a családi gazdaság működtetésében. 2007-ben egy palackozóüzem építésébe kezdett, azzal a céllal, hogy a pincészet saját borai mellett a hasonló kisüzemek borainak bérpalackozását is el tudja látni. 2009-ben helyezkedett el a Badacsonyi Pincegazdaság ZRt.-nél, ahol 2011-től a kereskedelem operatív igazgatójaként dolgozott. 2012-től az ország egyik legmodernebb borászataként felépült Canter Borház értékesítésnek vezetője.

A családi pincészet vezetését 2010-ben vette át édesapjától, ma feleségével, Istvándi-Demeter Évával közösen vezetik a borászatot.

Istvandi-Demeter_Eva_2_s
istvandi-demeter_eva_szoveg_w

Istvándi-Demeter Éva a budapesti Bartók Béla konzervatóriumban majd a Zeneakadémia tanárképző karán tanult és Vadászkürtön játszik. Saját, IDÉ néven futó házi finomságainak készítése mellett a pincészet bérpalackozásának szervezését és a vendéglátás működését irányítja. Legfontosabb szerepe azonban pincészetünk arculatának, kinézetének kialakításában van, így az ő érzékét dicséri ma palackjaink és dekorációs elemeink megjelenése és kivitelezése.

s_kala_2016
bornev_kala_w

2016 Olaszrizling/Chardonnay 80/20 házasítás

Balatoni oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz fehérbor

Bortörténet: A Kála házasítás pincészetünk alapköve, mely a 2010-es évjárat óta változatlan szellemiségben, mind nagyobb elvárások mellett készül. Alapvetésünk, hogy korai szüreteléssel szedett szőlőinkből gyors feldolgozással és lassú erjesztéssel a lehető legtöbb illatot és ízt megőrizhessünk a kész alapborokban, melyeket aztán néhány hónapos érlelés után minden évjáratban úgy házasítunk össze, hogy a Kála az adott évjárat jegyeit dominánsan felvonultatva évről évre egy általunk 2010-ben megálmodott hangulatot és stílust hordozzon.
Borjellemzés: A 2016-os évjárat Kálájának Olaszrizling szőlőjét gyors feldolgozás után levegőtől elzártan erjesztettük ki. Az erjedés végén beinduló spontán almasavbomlás hatására krémes, vajas ízekkel egészült ki ez a könnyed, mégis ásványos olaszrizling. A házasítás után egy, a szokásosnál sokkal lassabban kierjedt Chardonnay alapborunk egészíti ki ezeket a mély ízeket a különleges erjedésnek köszönhető tiszta gyümölcsösséggel. Az így megszülető Kála egy légiesen könnyed, alacsony, csupán 11% alkoholtartalommal bíró izgalmas gasztro-bor, mely nem csak fantázianevében, de zamatában is hordozza a Káli-medence varázslatos sós, komplex ízeit.

s_parfym_2016
bornev_parfym_w

2016 Rizlingszilváni/Olaszrizling/Királyleányka 60/20/20 házasítás

Balatoni oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz fehérbor

Bortörténet: A Parfym a Kála házasítás testvérboraként a 2011-es évjárat óta borászatunk alapbora. Egy palack Parfym a légiességről, a nyárról és a szőlőből megőrzött friss, komplex illatokról mesél. A célunk, hogy évjáratról évjáratra egy olyan könnyed, alacsony alkoholtartalmú, friss házasítás szülessen, mely nevéhez méltóan gazdag, összetett, a tavaszi virágokat idéző illatával hódít, azonban – hasonlatosan a legfinomabb parfümökhöz – nem tolakodó, visszafogottságában elegáns, sokrétűségében hordozza értékeit.
Borjellemzés: Az új évjárat alapborát, a házasítás 60%-át az a rizlingszilváni szőlőfajta adja, mely kíméletes feldolgozás és erjesztés után visszafogott, virágokat, bodzát és frissen vágott füvet idéző illatokkal és barátságos, szelíd savakkal hálálja meg a borász figyelmét. Ezt egészíti ki 20%-ban az Olaszrizling, mely könnyedsége mellett is krémes, lágy karakterrel egészíti ki a filigrán szilvánit. A házasítás koronája a Királylenyka, mely gyönyörű, trópusi gyümölcsökre emlékeztető illatgazdagságával és ízeivel teszi egyszerre különlegessé és kerek egésszé ezt a minden pillanatban barátságos és jól eső, nyáridéző házasítást.

s_farkasteto_2016
bornev_farkasteto_w

2016 Chardonnay dűlőválogatás

Balaton-felvidéki oltalom alatt álló eredtemegjelölésű száraz fehérbor

Bortörténet: 2015 egy kivételes évjárat volt, melyben minden álmunkat és elképzelésünket megvalósíthattuk. Ebben az évjáratban készítettünk el dűlőszelektált csúcsborunkat, mely termőhelye után a Farkastető nevet kapta. Ennek a kivételes adottságú dűlőnek a bora az első évjáratával elkápráztatta közönségét, melynek csúcspontjaként a Piarista Rend magyar tartománya a 2016-os év Piarista borának választotta! Ilyen elképesztő debütálás után még magasabb elvárásokkal és még nagyobb figyelemmel készítettük el az új évjáratot, mely az erjedést követő spontán almasavbomlás után lassan kinyílva decemberre mutatta meg szépségét, mely méltó örököse nagy sikerű elődjének.
Borjellemzés: A szokottnál valamivel később szüretelt chadonnay mustját egy éjszakán keresztül pihentettük és hagytuk leülepedni, hogy másnap a tiszta mustot lefejtve kezdődhessen meg az erjedés, mely lassan, egyenletesen ment végbe. Ennek köszönhető, hogy a Farkastető dűlő adta elemi értékek mellett a szőlő elsődleges jegyeit megőrizve egy gyümölcsökben gazdag bor születhetett, mely kirobbanó ízgazdagsággal bír. A komplex aromák és a gyönyörű, zöldes reflexekkel bíró arany szín megőrzése érdekében – a korábbi évjárattól eltérően – nem használtunk fahordót az érlelés során, hogy a zárt tartály oltalmát élvezve minél több maradhasson meg a szőlő adta értékekből. Az évjáratra jellemző vibráló savak és a rövid spontán almasavbomlás vastag krémessége remek ellenpárt alkot.

s_olaszrizling_2016
bornev_olaszrizling_w

Hosszan érlelt klasszikus olaszrizling válogatás

Balaton-felvidéki oltalom alatt álló eredtemegjelölésű száraz fehérbor

Bortörténet: Valódi paradoxon: egy klasszikus bor, melyet a kísérletező-kedv hívott életre. Az általunk nagyra tartott több évig ászokhordóban érlelt, ragyogó bor-csodákból ihletet és inspirációt merítve a kivételes 2015-ös évjáratban egy hosszan érlelt, klasszikus bort kezdtünk el készíteni, mely telt, vastag borkét erjedt ki és amit egy spontán almasavbomlás még krémesebbé, lágyabbá varázsolt. A nyers bort ászokhordóba fejtettük, ahol fél évig érlelődött és elsődleges gyümölcsössége a tölgyfa pórusain át magába szívott oxigénnek köszönhetően finom érleltséggé alakulhatott. Ezután újabb egy évig zárt tartályban érleltük a bort, hogy alkotóelemei, zamatai és ízei mind tökéletesebben összeérjenek, egységet alkothassanak. A bor készítése során végig törekedtünk a kénfelhasználás minimalizálására, így a másfél éves érlelés ellenére is kevesebb a kéntartalom, mint például egy hagyományos metodikával készített, csak néhány hónapos érlelést kapott friss, reduktív bor esetén.
Borjellemzés: Gyakran az idő a borász legjobb barátja. Klasszikus olaszrizlingünk már a szőlőtőkéken is megkapta a maga idejét, túlérettségéből eredő magas cukortartalma kiugró, 14%-os alkoholtartalmat eredményezett, mely a hosszas érlelés során tökéletesen besimult a borba. Az alacsony kénfelhasználás következményeként illatában inkább visszafogott, naturális, elsősorban a másodlagos illatjegyek dominálnak. Ízében mindent elsöprő érettség, kerekség ejti rabul az embert. Ez a bor nem megszokott, mégis annyira természetes és magától értetődő. Tűzköves ásványosságán és szép támaszt adó lesimult savain keresztül büszkén mutatja meg termőhelye, a Káli-medence meszes-vulkanikus talajának kivételes adottságait.

s_napsugar_2016
bornev_napsugar_w

2015-ös hagyományos és késői szüretelésű szőlőkből készült Chardonnay válogatás

Balaton-felvidéki oltalom alatt álló eredtemegjelölésű félédes fehér desszertbor

Bortörténet: 2009 óta kísérletezünk egy olyan chardonnay desszertbor megalkotásával, mely hordozza a szőlőfajta túlérése során születő jellegzetesen gazdag túlérett gyümölcsösséget, de az érés során mégsem veszíti el a szőlő a savait, melyek így szépen támogatják az erjedés után is megmaradt cukortartalom adta édesérzetet. Sokszor próbáltuk a szüreti időpontot úgy időzíteni, hogy a túlérettség megjelenjen, a savak ellenben még ne tűnjenek el, de 2015-ben kipróbáltunk egy teljesen új hozzáállást. A kijelölt szőlő egy részét a tervezettnél korábban leszüretelve egyfajta természetes savtartalom-raktározásként készítettünk egy bort, melynek magasabb savtartalma volt majd október utolsó napjain késői szüreteléssel készítettünk egy magas maradékcukor tartalmú desszertbort. A két szüreti időpont házasításaként született minden eddigi közül a legizgalmasabb Napsugár.

Borjellemzés: Egyik alapelvünk az hogy a mustnak – és bornak – sem a cukor, sem a savtartalmát nem befolyásoljuk mesterségesen, csak a természet adta lehetőségekkel dolgozunk, de az is, hogy mind jobban megértve a természet folyamatait, okos tervezéssel és előre-gondolkodással terelni, vezetni tudjuk a borainkat az általunk elképzelt egyensúlyok felé. Ennek az elsőre kicsit bonyolult hozzáállásnak az egyszerű példája a Napsugár. A késői szüretelésű chardonnay-ból származó túlérett trópusi gyümölcsök vibráló és gazdag zamatai és csiklandozó maradékcukor-tartalmát az ugyanazon szőlő korábbi szüreteléséből készült magas savakkal bíró chardonnay állítja egyensúlyba. A szüreti időpontok pontos megtervezésével elérhettük, hogy semmilyen módon nem befolyásoljuk a sav és cukortartalmat, a házasításnak köszönhetően mégis olyan sav/cukor egyensúly alakulhatott ki a borunkba ami a leginkább kidomborítja a szőlő zamatait. Ez az izgalmas összetettség uralja tehát ezt a csillogó szépségű bort, mely önmagában és ételekhez párosítva is nagy élményt nyújt.

borkostolas_szoveg

Az 1825-ben épült Istvándy-ház öreg pajtájának kőfalai között kapott helyet pincészetünk borbemutató- és kóstolóterme. A nyári hónapokban állandó nyitva tartás során a műemlék épületbe betérve megkóstolhatja palettánk aktuális borait, de lehetőség van előre egyeztetett időpontokban exkluzív borbemutatókra is, melyek során Istvándi Tamás, pincészetünk borásza és vezetője mutatja be pincészetünk munkáját.
A zártkörű kóstolók során aktuális boraink mellett korábbi évjáratok és érlelés alatti hordóminták is színesítik a palettát.
Borbemutató 4 és 25 fő közötti létszám esetén kérhető.
A kóstolás közben a borokhoz illő sajtokból összeállított kerül asztalra. Ára: 3200 Ft/fő, 10 fő felett 2800 Ft.

Kattintson ide az elérhetőségeinkért

Az 1825-ben épült Istvándy-ház öreg pajtájának kőfalai között kapott helyet pincészetünk borbemutató- és kóstolóterme. A nyári hónapokban állandó nyitva tartás során a műemlék épületbe betérve megkóstolhatja palettánk aktuális borait, de lehetőség van előre egyeztetett időpontokban exkluzív borbemutatókra is, melyek során Istvándi Tamás, pincészetünk borásza és vezetője mutatja be pincészetünk munkáját.
A zártkörű kóstolók során aktuális boraink mellett korábbi évjáratok és érlelés alatti hordóminták is színesítik a palettát.
Borbemutató 4 és 25 fő közötti létszám esetén kérhető.
A kóstolás közben a borokhoz illő sajtokból összeállított kerül asztalra. Ára: 3200 Ft/fő, 10 fő felett 2800 Ft.

Kattintson ide az elérhetőségeinkért

berpalackozas_szoveg

Palackozóüzemünk tervezésekor fontos volt, hogy rugalmas és magas munkaminőséget adó bérpalackozó egység jöhessen létre. A moduláris felépítés biztosítja, hogy a legtöbb palackméret és palackforma kezelhető számunkra és kisebb, akár 2 hektóliteres tételektől a nagy mennyiségekig gazdaságosan és professzionális körülmények közt végezhetjük szolgáltatásunkat.

Töltőgépünk többlépcsős szűrője biztosítja a borok kíméletes, mégis steril palackozását, a boráramba integrálható szénsavhasítóval pedig egyenletes, finoman állítható mennyiségű szénsavassággal palackozhatók rozék és könnyed fehérborok. Dugózó-gépünk vákuumos dugópor-elszívás mellett dolgozik és a hagyományos parafa mellett kezelni tudjuk a szilikondugókat és akár csavarzárral is lezárhatjuk palackjait, címkézőgépünk által felragasztható tekercses öntapadós címkéinek pedig szinte csak a képzelet szab határt!

Ügyfeleinknek segítséget nyújtunk az üvegek, záróelemek, címkék, kartonok beszerzésében, a borok előkészítésében és igény esetén az elkészült palackok elszállításához borosrekeszeket is tudunk kölcsönözni. Árainkat úgy alakítottuk ki, hogy akár kisebb, akár nagyobb tételeket palackoztatna, kiszámítható és gazdaságos szolgáltatást nyújthassunk. Ehhez egy fix árakkal (például az úgynevezett rendszerbeállási díj) és csomagolási szinttől függő darabárakkal számoló árlistát készítettünk el. Ennek köszönhetően akár címke és kapszula nélküli palackokat, akár felcímkézett, kartondobozba csomagolt borokat szeretnék palackoztatni nálunk ügyfeleink, előre kiszámolható és meglepetésektől mentes munkadíjakkal tudjuk elvégezni a feladatot!

Ha több információt szeretne kapni vagy megtekinteni a palackozót, keressen minket bizalommal a (+36) 70 / 418 32 47 -es telefonszámon, aktuális árlistánkat pedig az alábbi mezőre kattintva találja meg.

A bérpalackozás során csak előszűrt bort van lehetőségünk lepalackozni. Kérésre az előszűrést pincészetünk a borok betárolásakor elvégzi.  A palackozás költsége egy állandó rendszerbeállási díjból és egy palackonkénti bérpalackozási díjból áll. A palackonkénti költség a megrendelt csomagolási szinttől függ. A feltüntetett árak nettó árak, az Áfát nem tartalmazzák. Amennyiben több fajta bort szeretne letöltetni, nem kell fajtánként a rendszerbeállást megfizetnie. Akár tételben, akár palacktípusban szeretne több különbözőt alkalmazni, az alábbi árakkal számolhat.

Fix díjak:

  • Előszűrés a bor betároláskor (10 hektóliterenként): 10.000 Ft + Áfa. (igény esetén)
  • Rendszerbeállás: 7.000 Ft+Áfa (mennyiségtől független díj, ami tartalmazza a gépsor sterilizálását, palacktípusra állást, stb.)
  • Fajtaváltás egy palackozáson belül: 3.000 Ft + Áfa
  • Palacktípus váltás: 3.000 Ft + Áfa (Fajtaváltással egybekötött palacktípus váltásért ezt a díjat nem számoljuk fel.)

 

Palackonkénti árak különböző csomagolási szintekkel:

  1. Palackozás : 29 Ft + Áfa /db
  2. PVC kapszulával vagy csavarzár ellátva: +6 Ft + Áfa /db (összesen nettó 35 Ft/palack)
  3. Címkézve: +7 Ft + Áfa /db (összesen nettó 42 Ft / palack)
  4. Kartonozva, készre csomagolva: +8 Ft + Áfa /db (összesen: nettó 50 Ft / palack)

 

0,5 vagy 0,75 literesnél kisebb vagy nagyobb palackok esetén egyedi árakkal számolunk, melyekért forduljon bizalommal hozzánk! Szűrhetőségi probléma miatti szűrőlapcsere a steril szűrőn:  10.000 Ft+Áfa. Pincészetünk által előszűrt borok esetében garanciát vállalunk a jó szűrhetőségre így ez a költség nem jelentkezhet. Könnyed fehérborok és rozék esetében folyamtaos áramú CO2 hasítónkkal lehetőség van enyhe szénsavazásra is, melyet vagy a megrendelő által biztosított CO2 palackkal, vagy palackonként +4 Ft+Áfa díj mellett tudunk elvégezni.

Megrendeléshez, bővebb tájékoztatásért vagy a palackozó megtekintéséhez forduljon bizalommal hozzánk +36 70 418 32 47-es telefonszámon vagy a jeno.istvandy@gmail.com e-mail címen.